A menstruációról

Bent ülök a suliban, reggel 8:30, az első órám történelem. És egyszer csak megérzem azt a meleg, nedves érzést, és rájövök, hogy megint elfelejtettem a menstruációmat… 

 

Miért nem jelez ez a hülye naptár? Kínosan előkotrok egy betétet, vagy legalább a tartóját, majd finoman felemelem a kezem… Jaj, de kínos, jaj, de kínos! Tanár úr kimehetek a mosdóba? A tanár egy két megalázó megjegyzést tesz a hólyagom méretéről – már a fejem is vérvörös. Ekkor jön a legkellemetlenebb pillanat, a leghátsó sorból igyekszem kislisszanni, de az ajtó a tábla mellett van. És persze ma kellett felvegyem a világos drapp nadrágomat. 

Átlátszik már a vér? Érzem, hogy minden szem a fenekemet nézi, ahogy igyekszem kislisszanni úgy a teremből, hogy senkinek ne legyen feltűnő a betét a farzsebemben…

Jobban bele gondolva, miért is stresszelek ezen? Hiszen mindenkinek menstruál az anyukája, a húga, a nővére és a barátnője, és ha lesz lánya, egyszer ő is menstruálni fog. Itt az ideje, hogy mindenki hozzászokjon a gondolathoz, hogy ez nem egy ördögtől való időszak egy nő életében. Tök igazságtalan, hogy még lelkileg is görcsölnöm kell rajta, mert a menstruáció tabunak meg cikinek számít. 

Egy kedves barátnőm apukája mondta egyszer azt, hogy csak azoknak a nőknek fáj a menstruáció, akik nem tudják megélni a nőiességüket… Felettébb felidegesített ez a kijelentés. Honnan vesznek az emberek ekkora butaságokat? (Meg amúgy mit jelent az, hogy megélni a nőiességünket??) Ugyanis minden nő érzékeli ezt a folyamatot a testében, minden negyedik nőnek a menstruáció kifejezetten fájdalmas, és minden tizedik nővel előfordul, hogy eszméletét veszti a menstruációs fájdalomtól. Valamennyi fájdalom teljesen természetes, de a nagyobb fájdalmak, hányás, láz mögött állhatnak komolyabb problémák is. Ha ezek a tünetek minden menstruációnál jelentkeznek, hosszabb ideig, érdemes kivizsgáltatnod magad. Valamint az életmódunk is befolyásolja, hogy mennyire fájdalmasak a menstruációs görcsök: a nagyon sós, vagy épp cukros ételek, a stressz, a kialvatlanság mind fokozhatják a menstruációval megjelenő tüneteket.

Az enyhébb fájdalmak, a menstruációval jövő fáradtság, gyengeség oka egy ártalmatlan és természetes jelenség. A méh falában levő erek és izmos falának összehúzódásai a vérzés kezdetén a menstruációs folyamat elindításához szükségesek. A legtöbb nő érzékeli ezeket a mozgásokat, melyek célja, hogy lelökjék és távozásra bírják a ciklus folyamán gondosan felépített méhnyálkahártyát, hogy a következő ciklusban a megtermékenyített petesejt befogadására alkalmas, fiatal nyálkahártya képződhessen. Az ösztrogén hormonok hatására a méhnyálkahártyában keletkező prosztaglandinok tehetnek arról, hogy hosszan tartó és erős méhizom-összehúzódások jönnek létre.

Vannak dolgok, amik befolyásolják azt, hogy mennyire fáj a pocakod, fejed, derekad stb. Ezek a befolyásoló tényezők lehetnek az aktuális testi és lelki problémáid. Például egy szakítás után lehet, hogy jobban fáj, vagy étrendet módosítottál, és ettől kevésbé fáj, vagy többet mozogsz, és ez enyhít a tüneteken. Vannak, akik kálciumot szednek menstruáció előtt és közben, ugyanis a menstruáció kihajtja a szervezetből ezt az ásványi anyagot; vannak, akik kevesebb csokit esznek; vannak, akik jógáznak; és vannak, akiknek, ha nem használnak tampont; akkor kevésbé fáj.

A menstruáció tünetei sokfélék lehetnek, és ezek változhatnak havonta is. Az is lehet, hogy neked az egyik menstruációd alkalmával a fejed, aztán a hasad, utána pedig a derekad fáj. Persze az is lehet, hogy semmid nem fáj. Könnyen megkaphatod, hogy „Mit hisztizel?” (sokan így akarják elhallgattatni a nők fájdalmát), „Vegyél be inkább egy fájdalomcsillapítót!”. De ki akarna minden hónapban erre alapozni? A fájdalomcsillapítók károsak lehetnek az egészségre, okozhatnak mellékhatásokat, és növeli a menstruációval járó költségeket. Vannak más módszerek a menstruációs görcsök enyhítésére, csak azok nem teszik láthatatlanná, hogy menstruálsz, de erre nincs is szükség. Nem a többiek számára kell kevésbé kellemetlenné tenned a menstruációdat.

Ajánlom neked, hogy rakj valami meleget a pocakodra, például egy meleg vizes palackot, mert segít ellazítani a begörcsölt izmokat. És esetleg, ha tesi órán fáj, és úgy érzed, hogy nem bírsz mozogni, akkor szólj a tanárnak, hogy te most ezt testmozgást nem fogod bírni. Tudom, mennyire nehéz odamenni egy tanárhoz, pláne, ha nem megértő, esetleg megalázó a menstruáló lányokkal, de lehet, hogy segítségedre lesz, vagy egy két kellemtelen megjegyzéssel engedni fogja, hogy leülj. Ha pedig nem, akkor nagyon sok kitartást azokra az órákra és ahhoz a tanárhoz.

Elég szétszórt tudok lenni, így nem egyszer fordult már elő velem az, hogy elfeledkeztem róla, hogy meg fog jönni. Ehhez köthető az a sztori is, amikor a barátnőimmel és egy meleg haverommal elmentünk bulizni, és akkor jött meg… Odamentem az asztalunkhoz, és megkérdeztem a lányokat, nincs-e náluk véletlenül betét vagy tampon. Nem volt szerencsém, de nem kis meglepődésemre a meleg haveromnál volt! Azóta is mindig van nála, ha tőle kérek. Szerintem ez egy tök jó példa arra, hogy a fiúk is lehetnek támogatóak a menstruációt illetően!

Számomra ez a két legkellemetlenebb pillanat a menstruáció alatt:

1. Amikor azt gondolom, hogy átázott a nacóm a menstruációtól. Ezekre a pillanatokra van egy tuti megoldás, ami nagyon kézenfekvő, de mégse jutott nagyon sokáig eszembe. Ez pedig a derékra kötött pulcsi, bőrdzseki vagy bármi más használata, ami éppen nálad van. 

2. Amikor nincs nálam betét vagy tampon, de hirtelen kell cselekednem. Lássuk be nem sokan vannak, akik csak úgy kiállnának az osztály elé, és elkiabálnák, hogy „Nincs valakinél betét?” Ezekre a pillanatokra ajánlom, hogy nyugodtan rakjatok a bugyitokba vécépapírt, mert az is jobb, mint a semmi. Utána már könnyebb végigkérdezni a többieket arról, hogy akad-e nála elfekvőben egy betét. És közben érdemes gyakorolni az erről való nyílt kommunikációt, minél több lány csinálja, annál könnyebb lesz.

Mit használjak, amikor menstruálok?

Tampon vagy betét? Rengeteg lánynak problémája van vele. Egyrészt kényelmetlen lehet, kidörzsölheti a bőrödet a betét műanyag anyaga, a ragasztója kényelmetlen, plusz nem engedi levegőzni a bőrödet. Plusz ezekben a termékekben vegyszerek vannak, amik közvetlen érintkezésbe kerülnek így a bőrünkkel vagy a hüvelyfalunkkal, ez semmiképp sem egészséges. A tamponhasználat a toxikus sokk szindróma miatt is rizikós lehet.

‼? Elképzelhető, hogy toxikus sokkot kaptál, ha a menstruáció alatt  hasmenésed, magas lázad van, hánysz, fáj a fejed/a torkod, fájnak az izmad, kivörösödik a bőröd vagy csökken a vérnyomásod (több is lehet egyszerre). Ezekkel a tünetekkel mihamarabb fordulj orvoshoz!?‼

Ráadásul nagyon környezetszennyező a betét és a tampon – nagyon még a lebomló anyagokból készült termékek is nagyon sok idő alatt bomlanak le, és gondoljatok a csomagolásokra, ami mind műanyag.

Környezetkímélőbb és egészségesebb megoldás lehet a mostható betét és a tengeri szivacsból készült tampon. Ezek nem tartalmaznak vegyi anyagokat, puhák és selymesek, és mosás után újrahasználhatóak. Tudom… először nekem is furcsa volt az egészbe belegondolni, hogy minden cserekor ki kell mosnom, és mit csináljak, ha a suliba vagyok, rakjam el egy zacskóba a táskámba?

De ha jobban belegondolok, miért is ne tenném? ? A jelenlegi kultúrában a menstruáció undorítónak számít, még a reklámokban is csak kék folyadékkal helyettesítik a menstruációs vért, nem csoda hát, hogy mi magunk is undorítónak tartjuk a vért, és idegenkedünk tőle! Pedig nem kellene szégyenkeznünk, amikor kiöblítjük a menstruációs kelyhet a mosdóban, sőt, tök menő, hogy környezetkímélő megoldást tudtunk választani.

Persze, megértem azt is, ha te ezt ilyen formában nem szeretnéd használni. Viszont, csak éjszakákra is lehet a mosható betétet használni, vagy csak akkor, amikor otthon vagy és akkor nem kell mások előtt ezzel mutatkoznod.

Végső soron azt szeretném mondani, hogy bármi is történjen, a legfontosabb az, hogy te jól érezd magad! Próbálj ki minden megoldást, amíg meg nem találod azt, hogy neked mi segít a legjobban.

Ne hidd el, hogy a te problémád nem valós vagy kevésbé komoly, mint egy másik emberé. Ismerkedj a testeddel, beszélgess a menstruációról másokkal! A közös élmények, tippek megosztása nagyon felszabadító lehet! Ezzel kicsit neki lehet menni a menstruáció körüli tabunak, és ezzel a nők elnyomásának is. ♀♀

Belegondoltál már? 

‼‼Rengeteg szegény lány nem tud iskolába menni, amikor menstruál, mert családjuk sem a tampont, sem az egészségesebb megoldásokat (mosható betét, menstruációs szivacs, intimkehely) nem engedheti meg magának. Ehelyett levágott rongydarabokkal próbálják megakadályozni, hogy átázzanak, de ezek egyrészt könnyen átáznak, másrészt, ha nem a szokott időben jön meg a menstruációjuk, könnyen lehet, hogy ilyen sincs kéznél. Ilyenkor az iskolában sokat cikizik a lányokat, ha ezt mások észreveszik. Több szervezetnek szokott meghirdetni gyűjtőprogramot, ezeket érdemes lehet figyelni, ha tudsz segíteni. De alapvetően az lenne a megoldás, ha a menstruációs termékek ingyenesen elérhetőek lennének a nők számára.

VLOG az abortuszról

Újabb videóval jelentkezünk az abortuszról és a nők jogairól! ?♀♀
Titeket is ijesztgettek már a néma sikoly című filmmel?
Mit okoz a szextilalom? ?
Kinek a felelőssége a védekezés? 
Mi van, ha teherbe estél? ?
Mi történik, ha abortuszra mész?
Mi a tudatos családtervezés?
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatsz választ a videóból!

5+1 téma, amit mindenképp beszélj át a partnereddel az első szexuális együttlét előtt!

Hallottál már arról…

⭐ hogy az a bizonyos „szűzhártya”, ami az első alkalommal „átszakad”, és aminek átszakadásával a lányok állítólag elveszítenek valamit (a “szüzességüket”), valójában nem egy merev valami, hanem egy vékony és rugalmas hártya?

⭐hogy amikor a lánynak fájdalmat okoz a behatolás, az azért van, mert a fiú nem gondoskodott arról, hogy a lány ellazuljon, biztonságban érezze magát és benedvesedjen a hüvelye?

⭐hogy a csikló izgatása nélkül a legtöbb lánynak nem lesz orgazmusa?

⭐hogy nem csak az a szex, amikor a fiú behatol a lány vaginájába?

⭐hogy a szexnek nem akkor kell vége legyen, amikor a fiú elélvez (előbb is vége lehet, és tovább is tarthat)?

⭐hogy egy lánynak sokkal kellemetlenebb teherbe esni, mint a fiúnak felhúzni egy óvszert? Hogy a fogamzásgátlás nem csak a lányé, hanem közös felelősség?

⭐hogy a szexnek nincs meghatározott forgatókönyve, amit követni kell? Ehelyett folyamatosan figyeljétek és beszéljetek arról, hogy kinek mi okoz örömet és mi nem.

Ezt a szöveget egy olyan kérdőívből írom, ami két hónapig járta az internetet, és több mint 450-en töltötték ki. Ebben a kérdőívben rákérdeztem, hogy az első szexuális élményükkel kapcsolatban mi miatt izgulnak az emberek a legjobban, és mi az, amit jó lett volna tudni az első alkalom előtt azoknak, akik már túl vannak rajta.

  1. Hogyan védekezzetek? Kicsit elcsépeltnek tűnhet a téma, de rengetegen írták, mert nagyon fontos, hogy tudatosan védekezzetek már az első alkalom előtt is. Van egy olyan tévhit, hogy az első alkalom közben nem eshetsz teherbe. EZ NEM IGAZ! A legbiztonságosabb védekezési módszer az óvszer. A megszakításos közösülés pedig egyáltalán nem biztonságos!

2. Ne izguljatok a teljesítményetek miatt! A fiúk és a lányok is azt írták a leggyakrabban, hogy attól félnek, hogy bénák lesznek. Ugyan a pornó szerint a szexnek pontos forgatókönyve van és bevett „fogásokat” kell tudni pontosan utánozni, ez szerencsére egyáltalán nem igaz. Sőt! A pornó tele van a lányok számára fájdalmas, veszélyes és erőszakos aktussal! A szex nem teljesítmény, hanem egy élvezetes időtöltés, amit közösen alakítotok. Ha ezt a témát jól átbeszélitek, akkor valószínűleg mind a kettőtöknek sikerül kicsit megnyugodni, ami kapcsolódik a következő ponthoz…

3. Lányoknál ahhoz, hogy „Fájni fog”; a fiúknál ahhoz, hogy „Fájdalmat fogok okozni”. Ennek a félelemnek van alapja, de az semmiképp sem igaz, hogy nem lehet elkerülni. Ugyanis, ha a lány fel van izgulva, a hüvelye nedves, és a fiú gyengéden hatol be, nem durván beront akkor, általában nem fáj az első alkalom, és a vérzést is el lehet kerülni. Szóval, ha a fiú figyel a partnerére, és nem csak a saját péniszére, akkor nem fog fájni a lánynak. Ha fáj, akkor pedig semmiképp nem kell a lánynak kibírnia, inkább folytassátok a csókolózást, egymás simogatását, de azt is lehet, hogy majd próbálkoztok máskor. Behatolás nélkül is lehet egymásnak orgazmust okozni.

4. Hogy mikor történjen? Tudom, minden filmben azt látjuk, hogy a pár egyszer csak olyan helyzetbe kerül, hogy minden beszélgetés nélkül egymásnak esnek. A való életben azonban érdemes kitalálni előre, mikor, hogyan és hol történik meg az első szexuális együttlét. Plusz a bizalomhoz, a másikra való koncentráláshoz is jó, ha teljesen biztonságban érzitek magatokat a környezetben, és például nem kell azon izgulnotok, hogy valaki rátok nyit vagy meglát.

5. Lehet nemet mondani! Ez egy szerelmi kapcsolatban olyan egyértelműnek tűnik, de sok esetben sajnos nem az. Ezért érdemes megbeszélnetek, hogy mind a ketten bátran mondhattok nemet az aktus előtt és közben, ha olyat csinál veled a másik, ami nem esik jól, undorít, ijesztő vagy fáj és azt, hogy nem csak az első alkalom előtt mondhatsz nemet. Soha nem kell belemenned egy olyan aktusba, amit nem akarsz! SOHA!!!

Grafika: Julie Winegard

+1. Beszélj a pároddal bármiről, amitől csak tartasz, vagy amiről csak akarsz. Minél inkább megismeritek egymást lelkileg, annál könnyebben megismeritek egymást testileg is.